Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Pilis Titkai II.

2013.10.29



A Holdvilág-ároktól Dobogókőig



Sok éve már, hogy az utolsó vásárló is kilépett Kiskovácsi ABC-jének ajtaján,
régen bezárt a bolt. Most Vándorok gyülekeztek előtte, némileg megint kinőve
a „Hajdúsági” nevet, hiszen Budapestről és Nyergesújfaluról is érkeztek túrázók.
26 fő készülődött ezen a reggelen indulásra.
Szikrázó őszi verőfény a tegnapi egész napos szakadó eső után. Azt mondják, ha
mi túrázni megyünk, mindig szép az idő. Ez tényleg így is van, időjárástól
függetlenül…
Hát akkor gyertek, induljunk el!
Hova is vezethetne ez az út máshová? Titkokat látni jöttünk, holott azokat
természetüknél fogva bizony nehéz felfedezni, a jó szem kevés még hozzá, és jól
tudjuk, most sem fog kiadni a hegy egyetlenegyet sem.
A Holdvilág-árok bejáratánál állunk. A Pilisben. 2013. szeptember 15-én.
Az erdő összeborul a fejünk felett, a zöld katedrális levelei között sejtelmessé
teszik az átszűrődő fénycsíkok az eső utáni párába burkolt ösvényt. A levegő
súlyos, mint a szerteszét heverő hatalmas kövek. Erdőszag… templomszag…
Úgy menj végig ezen az úton, mintha valóban lenne itt titok… Lásd meg a
különös alakú köveket, simítsd meg őket, hiszen „élnek a kövek, mert bennük is
erő szalad”.1 Nézd, lassan vad szurdokká szélesedik az árok. Ősz van, a
patakban alig csordogál víz, a Domini-forrás táplálja csupán, fölötte már száraz
a tavasszal oly bővizű meder. A kanyon falai hirtelen az égig szöknek, szótlan,
szürke sziklák magasodnak fel kétoldalt. Megkapó, elbűvölő rejtelmek völgye.
S már itt is vagyunk a „Vízesésnél”, ahol tavasszal valóban több méter széles
vízfüggöny zúdul alá. Most néhány cseppecske szivárog csak a kövek simára
csiszolt oldalán. Sebaj, gyere, nézzük meg a barlangokat! Puha andezittufába
vágta őket valaki - valamikor- valamiért. Ki - mikor - miért? Titok…
Másszunk fel a vaslétrán, most nem leszünk vizesek közben. Fentről nézz vissza
még egyszer a völgyre, a mélybe, aztán kapaszkodjunk fel a Nagy Sziklafalhoz.
A terület felkerítve, és a régészeti feltárási munkálatoknak jelenleg nincs is más
nyoma. Mi volt itt valaha? Mi ez a hely? Rejtély. Egyszerű ércbánya?
Áldozóhely? Árpád honfoglaló vezér sírja? A leleteknek, amik 1940-ig a felszínre
kerültek, nyoma veszett, amit az óta találtak, nem bizonyít semmit. A kövek
meg hallgatnak hosszan, nem fecsegős természetűek. Így hát csak Anonymusra
támaszkodhatunk: „Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása
felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába” 2 írta Árpád vezér
temetéséről.
Térjünk le az útról, vissza a patakmederbe, itt már csak alig karnyújtásnyi
hasadékot vágott a sziklába. „Kőmeder, kőderékalj. Patakágy világ”.3


Patakmeder? Vagy egykori fürdőmedencék maradványai? Megannyi kérdés,
választ csak a hajdanvolt remeték adhatnának talán, de Remete Szent Pál
utolsó követője is sok évszázada elhagyta pilisi barlangját. Nekik még
birtokukban volt a tudás. Ezért hallgatnak róla…
Az erdei ösvény meredekre vált, no, nézd csak, hogy gyöngyözik a homlokunk
ezen a hűvösnek indult, de tündöklő tisztaságúvá lett őszi délelőttön. Világoskék
óceán a hűsítő lombok fölött, messziről olykor sejthető a Duna szalagja,
Szentendre házainak teteje, és máris a nevezetes Lajos-forrás kőmedencéjénél
tartjuk déli pihenőnket. „ A szám tele dióízzel, hűvös Lajosforrás-vízzel” 4 -
dúdolom magamban Cseh Tamás dalának sorait. A hely igazán pihenésre
csábít, a bőven csorgó forrás vize tisztább és üdítőbb a legdrágább palackozott
víznél. Csak túl sok a vízhordó ember.
Induljunk tovább a bánatos, bezárt turistaház mellett a sárga sáv jelzésen.
Természetes, hogy ismét felfelé, no de talán nem ez a lényege a hegynek? Az
ősz szíves vendéglátó, zamatosra érett szederrel kínál bennünket, akár dugig
ehetnénk magunkat, ha az előttünk járó turisták többet hagytak volna. No,
mindegy, az utánunk érkezőknek még kevesebb marad… A Lom-hegyi
nyeregben az ősöreg Tölgyikrekhez érünk. A testvérek közül az egyik már csak
csonkjában hatalmas, és nem hajt új rügyeket többé. Megélt évszázadairól
sokat mesélhetne, de nehéz szóra bírni. A terepmotorral dübörgő fiatalok után
biztosan nem szelíden mosolyogva néz. Innen fiatal, üde tölgyerdőbe
kanyarodik be utunk. Nézd csak, ismét egy-egy különös formájú kődarabba
botlunk. Hiszen némelyik akár szobortöredék is lehetne! Vagy csupán a
természet és az idő faragta meg őket? Nem tudom, de az erdő simogat, suttog,
őszi kikerics díszíti a napfényes tisztásokat, gyöngyházlepkék csaponganak a
szirmok között, szépség, szépség mindenütt, bárhová nézel. Az elágazásnál,
amelynek egyik ösvénye Pilisszentkereszt felé kanyarodik, pihenjünk meg,
látom, már fáradnak a vándorok. Üljünk le a jószagú fűbe, a kitáruló panoráma
segít az erőgyűjtésben. Innen már közelinek látszik Dobogókő adótornya.
Északról, a Dunakanyarból felhők úsznak felénk. Emlékek ülnek a foszlányokon,
emlékek a Dunáról, nyárról, vízitúráról. Ez a mai gyalogút is ott fog lovagolni
rövidesen valamelyiknek a hátán… Egy újabb szintvesztő lejtő után a
Kanyargós-patakkal szemben megint meredek, izzasztó mászás következik. A
patak csak térkép szerint patak, nem folyik abban egy csepp víz sem, sajnos.
Annál bővebben megered a homlokunkon. Már Dobogókő házai alatt vagyunk,
mire szelídül a terep, de kell lennie itt még egy titoknak, ami megér egy rövid
kitérőt. A Hideg-lyuknak nevezett víznyelő valóban hűvös leheletet áraszt,
mellette felkapaszkodunk egy alacsony kősáncra – és ott megakad a szó:
alattunk, felettünk két hatalmas, függőleges szikla, meglehet 30 méter magas,
közrefog egy hosszú folyosót. Szinte mértani vonalak, lenyűgöző méretek,
keresztágak, emeletek, falmaradványok. Nem egy ősi vár romjai között
vagyunk? Nem, ezek csak a Zsivány sziklák… Gyere, másszunk fel a roppant kő
tetejére! A közeledő alkonyat már bronzszíneket mélyít. Nézzünk le a
„várudvarba” a peremről, ahová odavonz a mélység, a szédítő, borzongató,
barna mélység. Az utolsó titok…

Mi van még hátra? Dobogókő csodás panorámája a menedékház mögötti
kilátóról, az illatozó bográcsok, a csodapalacsinta. Jóleső fáradtság, jóleső házi
sör. Jókedvű túratársak. Hosszú utazás hazáig. Az élmények kitartanak addig,
ne félj. Elviheted őket magaddal.

A tikokat is, ha megtaláltad.

 

 

 

1. Balaton: A Nap az apa
2. Anonymus: Gesta Hungarorum
3. Kányádi Sándor: El-elcsukló ének .
4. Cseh Tamás - Másik János: Tanulmányi kirándulás